A Ladakh-i Nők Szövetsége

3. hét. Leh-ben egyre kevesebb turista vizitál, az idő kezd hűvösödni, és majdnem hogy mindenki furán néz ránk, hogy mi pedig maradni szeretnénk december közepéig. Bugyuta világjárók hívják fel a figyelmemet, hogy telente itt mínusz 30 fok is szokott lenni, és hogy figyeljem meg a helyiek ujjait, mert fagyás nyomot felfedezni rajtuk. Egyrészről valószínű tényleg hideg lesz télen, de azt nem várom meg, másrészről pedig nem tudják rólam, hogy édesanyám krumplin és húson nevelt szervezete ellenállóbb, mint valaha. Nem elfelejtve a mínusz 20 fokban átaludt éjszakákat a Zengőn edzés gyanánt. Na de az már nagyon régen is volt, a Zengő is megmenekült, és a klímaváltozás is hozott egy-két fokot az átlaghőmérsékleten pozitív irányba. Szóval örömmel állok a hidegek elé!

Tandemen egy hét betegeskedése után készen álltunk a munka kezdésére. Első utunk a Ladakh-i Nők Szövetségének (Women's Alliance of Ladakh) irodájába vezetett, ami az ISEC legerősebb helyi kezdeményezése 1994-től. Bár jövetelünkről konkrétan nem tudott a szervezet, a három alkalmazott (mindhárom helybeli hölgy) meleg fogadtatásban részesített bennünket. A menta tea és a körülmények elregélése után megkértek bennünket, hogy menjünk vissza egy-pár óra múlva mivel a szervezet igazgatója fogja heti látogatását megtenni, és be szeretnének mutatni bennünket. Az órák elillantak, és máris a megbeszélésen találtam magam, egy újabb csésze tea, mosolygós asszonyok, rosszalkodó gyerekek társaságában. Egy pillanattal később egy alacsony idős hölgy lépett be az irodába, hagyományos tibeti egyberészes mély kék női ruhába öltözve, dereka világos kék selyem övvel átfogva, nyakában az övvel harmonizáló sál, sűrű fekete haja gyönyörűen összefonva. Churin Tsomo asszony a szövetség irányítója két éve. Leül velem szemben, és hófehér fogai mosolyognak rám minden egyes lefordított mondat után, mivel az angol nyelvet nem beszéli. Látszólag örül az itt létünknek és semmilyen akadályát nem látja, hogy ne hasznosan töltsük az időnket önkéntességünk alatt.

A Ladakh-i Nők Szövetsége több mint száz faluban, városban képviselteti magát a megyében, és majdnem 4000 tibeti hölgy gondolta úgy hogy a szervezethez való csatlakozással csakis pozitív irányba folytatódhat az élete. Történt ugyanis, és már megint a globalizációnál lyukadok ki, hogy útépítés majd a nyugati civilizáció vívmányai beköltözése után a férfiak a városokban kerestek álláslehetőséget, az asszonyt hátrahagyva. Ezzel szegény édesanyák fejére zúdították a háztartás, a mezőgazdasági munka, valamint a gyermeknevelés összes búját-baját. A régen oly büszke és a családfő szerepét betöltő erős tibeti asszonyok helyzete romlani kezdett ez által. Ezt a hátrányos körülményt hivatott a Nők Szövetsége enyhíteni, a szebbik nem státuszának megőrzésével valamint a helyi kultúra fenntartásával, erősítésével. A szövetség igen széles területen tevékenykedik, amelyek közül csak néhány fontosat szeretnék kiemelni. Így a minden évben megrendezendő Nők Fesztiválját, helyi étel programot, általános takarítási kampányt, turisták oktatási tevékenységét és a kedvencemet a televízió mentes hetet. A szervezet büszke eredménye továbbá a csomagolásra valamint szállításra használt műanyag szatyrok, zsákok, zacskók kitiltása a helyi piacokról, boltokból szociális törvény által, így bármit is vásárolok csakis lebomló (általában újság papír) kiegészítő csomagolással találkozok.

A szatyrokkal mélységesen egyetértek, de a televízió… nos fuball szezonban, esetleg olimpia alkalmával érzékenyen érintene. Ők úgy fogalmaznak, hogy tévé a „mai Ladakh-i kultúra legkárosabb eleme".