Ha ezt a szót használom, gondolom mindenkinek a pörkölt, sör, élőzene, mulatozás jut az eszébe. Természetesen Ladakh tartományban másképpen alakul az élet e területen is. A minap Tiksey városában jártam az éves monostori buddhista fesztiválon, amiről a következőkben olvashattok!
Tiksey városa 30 km-re fekszik Leh-től és a környék legszebb, leglátványosabb, igen jó állapotban lévő monostora ékesíti a hegytetőt, amit már kilométerekről látni. A monostort csaknem 90 szerzetes lakja, akik a fesztivál ideje alatt tradicionális hangszereken zenélnek, valamint kortól függetlenül a „tantrik” típusú, az elmét megtisztító táncokban vesznek részt. A fesztivál két napos, és némileg emlékeztetett a mi május elsejénkre, már ami a monostor lábánál felállított kifőzdéket, árusokat illeti. Egy remek csirkével töltött tészta (mo-mo) és az ételekhez járó elmaradhatatlan vajas tea elfogyasztása után már kedvet is éreztem a több mint száz lépcső megmászásához, és az újabb kulturális csemege elfogyasztásához. Az úton felfele már hallani lehetett a toronyból kiszűrődő zenét, mindeközben lépcsőzésemet a falakat díszítő festmények és domborművek tették még érdekesebbé. A legfelső épületbe felérve tömeg fogadott, és alig birtam egy kis helyhez jutni, hogy lássam a fő téren mi folyik. A végtelenül színes maszkokba és kosztümökbe öltözött barátok (mint utóbb megtudtam) egy-egy istent jelképeztek, és rituális táncokat adtak elő. Az egymást követő előadások témája a fekete sapkás emberek győzelme a gonosz fölött, és a megtisztulás szimbolizálása. Az előadások után a tömeg síri csöndbe zárkózva figyelte tovább az eseményeket, ami igen furán érintett. Se taps, se zaj, se kiabálás, ujjongás! A hivők mind imákat mormoltak körülöttem, mivel a táncok nem a szórakozást szolgálják, hanem a hit megerősítését a buddhizmusban.
Egy-két óra nézelődés és elmélkedés után körbejártuk a kolostort, és meglátogattuk a fesztivál alkalmával „fogadóórát” tartó Rinpoche-t, aki több monostor vezetője, és állítólagos nem mindennapi képességekkel rendelkezik. Látja az emberek korábbi életeit és a jövőt is, meg tudja mondani. Egy kis felajánlás után engem is fogadott, és a katak (sál, a tisztelet és a búcsúzás kifejezésére) átadása után egy piros szalaggal ajándékozott meg, ami védelmezésre és áldásra szolgál.
Egy szó, mint száz újra bebizonyosodtam az itteni kultúra páratlan megnyilvánulásáról, és csakis ajánlani tudom mindazoknak, akik úti célt keresnek a jövőben!
A tegnapi nap folyamán igazi megtiszteltetés ért, hiszen meghívást kaptam egy helyi esküvőre, ami szintén összehasonlíthatatlan eddigi lagzis tapasztalataimmal. A megjelent körülbelül 500 fő a nők és a férfiak szigorú különültetése mellett reggeli 10 órától tánc, és zene társaságában ünnepelte az egyébként már két éve házas arát és vőlegényt. Igen, két éve! Ugyanis a helyi kultúrához tartozik, hogy az ünnepségeket, köszöntőket, születéseket, akkor tarthatja meg a család, amikor pénze és ideje alkalmas rá. Így fordulhat elő, hogy egy három éves kisfiút vagy kislányt köszöntenek születése alkalmából!
2008. november 21., péntek
2008. november 7., péntek
A szakállas nők földjén
Azt hiszem korábban már említettem, hogy egy láma vendégházában lakom lassan már egy hónapja, aki Achinathang-ból költözött Leh-be tanulás céljából. A családból velünk lakik még Konchok, aki egy közeli rokon, helyi vállalkozó, üzletember egyben. Nos az utóbbi úriember meginvitálásából három napot töltöttünk Achinathang-ban a família vendéglátásában, ami körülbelül 20 km-re fekszik a pakisztáni határtól, és csakis külön engedéllyel lehet a térségbe jutni.
A négy napos kirándulást szombaton kezdtük meg egy 6 személyes autóval, amibe mondanom sem kell 10-en zsúfolódtunk be, nem számolva a 130 km-es út során felvett barátokkal, ismerősökkel, ismeretlenekkel, akik a platón zsúfolódtak össze. Utunkat színesítette közvetlenül az utazás előtt megvásárolt mp3-as cd, a leges-leges legújabb Bollywood-i (indiai óriás filmgyár Bombay-ben, Hollywood totális koppintására) filmdalok összeállításával. Számomra az egyik 15 percig tartó nóta teljesen ugyanolyan zsibbasztó volt, mint a másik mégis felejthetetlen marad az út az Indus kanyargó látványa miatt. Az autóút teljes egészében az Indiából eredő és a pakisztáni partoknál az Indiai óceánba áramló folyó partján vezetett lenyűgöző sziklákat, több száz méteres alattunk tátongó szakadékokat és zajló zúgókat magában rejtve. Bealkonyodott mire utunk végállomásához értünk és kíváncsian vártam a másnapot, hogy jobban körülnézhessek a környéken.
Achinathang egy apró falu, amely oly sok település mintájára az Indus áldásos tevékenységének köszönheti a mai napig ásványkincsekben gazdag termőföldjét, amire a teraszos gazdálkodás épült a völgyben. Elképesztő milyen megfontoltan és kreatívan bánnak még a mai napig is az emberek a földdel arrafelé. A székelyek jutottak eszembe róluk, akik szintén mostoha körülmények között is képesek voltak a domboldalban búzát vagy esetleg árpát aratni. Bár elszakadt polgárainknak is páratlan kultúrája van a mai napig, Konchok délutánra tervezett túrája új szellemi csemegéket tartogatott. Meglátogattuk a közelben fekvő Byama települést, ami híres a vízimalmairól valamint Dha falucskáját, amit túravezetőnk csak úgy festett le előzőleg, hogy onnantól már másfajta emberek lakják a Himaláját. És tényleg, nép és hajviseletileg, arcra és színbőrre másforma emberek kukucskáltak ki az ablakokból, leselkedtek a háztetőkről az idegenek jöttére. A hely legesleghíresebb látványosságával sajnos nem sikerült találkoznom köszönhető az időjárásnak, mivel a melegebb hónapokban anyaszült mezítelenül dolgozó kovácsok már bezárták műhelyeiket a tél közeledtével. Ellenben egy másik „híresség” a nők erős arcszőrzete viszont nem tudott nem a figyelmem közepébe férkőzni. Leegyszerűsítve és nem körmönfontan a nők szakállasok Dha-ban!!
A másnapot teljes nyugalomban és a pár száz méteres negatív szintkülönbségnek köszönhetően relatíve melegben töltöttem. A históriához szorosan kapcsolódik még a család, akik elszállásoltak és etettek-itattak a két és fél napban meleg vendégszeretetének és odaadásának a megemlítése. Tv, videó és egyéb más szórakoztatási termékek hiánya miatt minden este a konyhában gyűlt össze a rokonság apraja-nagyja hosszú beszélgetéseket folytatva, nagyokat nevetve főzés előtt után és közben. Utolsó esténken az időmulattatás végett helyi dalokat énekeltek és táncokat adtak elő az idősebbek, ami igazán színesre sikeredett. Olyannyira, hogy kellő mennyiségű chang (helyi sör) elfogyasztása után magam váltam a magyar kultúra csere nagykövetévé több magyar dalt és táncot bemutatva.
A négy napos kirándulást szombaton kezdtük meg egy 6 személyes autóval, amibe mondanom sem kell 10-en zsúfolódtunk be, nem számolva a 130 km-es út során felvett barátokkal, ismerősökkel, ismeretlenekkel, akik a platón zsúfolódtak össze. Utunkat színesítette közvetlenül az utazás előtt megvásárolt mp3-as cd, a leges-leges legújabb Bollywood-i (indiai óriás filmgyár Bombay-ben, Hollywood totális koppintására) filmdalok összeállításával. Számomra az egyik 15 percig tartó nóta teljesen ugyanolyan zsibbasztó volt, mint a másik mégis felejthetetlen marad az út az Indus kanyargó látványa miatt. Az autóút teljes egészében az Indiából eredő és a pakisztáni partoknál az Indiai óceánba áramló folyó partján vezetett lenyűgöző sziklákat, több száz méteres alattunk tátongó szakadékokat és zajló zúgókat magában rejtve. Bealkonyodott mire utunk végállomásához értünk és kíváncsian vártam a másnapot, hogy jobban körülnézhessek a környéken.
Achinathang egy apró falu, amely oly sok település mintájára az Indus áldásos tevékenységének köszönheti a mai napig ásványkincsekben gazdag termőföldjét, amire a teraszos gazdálkodás épült a völgyben. Elképesztő milyen megfontoltan és kreatívan bánnak még a mai napig is az emberek a földdel arrafelé. A székelyek jutottak eszembe róluk, akik szintén mostoha körülmények között is képesek voltak a domboldalban búzát vagy esetleg árpát aratni. Bár elszakadt polgárainknak is páratlan kultúrája van a mai napig, Konchok délutánra tervezett túrája új szellemi csemegéket tartogatott. Meglátogattuk a közelben fekvő Byama települést, ami híres a vízimalmairól valamint Dha falucskáját, amit túravezetőnk csak úgy festett le előzőleg, hogy onnantól már másfajta emberek lakják a Himaláját. És tényleg, nép és hajviseletileg, arcra és színbőrre másforma emberek kukucskáltak ki az ablakokból, leselkedtek a háztetőkről az idegenek jöttére. A hely legesleghíresebb látványosságával sajnos nem sikerült találkoznom köszönhető az időjárásnak, mivel a melegebb hónapokban anyaszült mezítelenül dolgozó kovácsok már bezárták műhelyeiket a tél közeledtével. Ellenben egy másik „híresség” a nők erős arcszőrzete viszont nem tudott nem a figyelmem közepébe férkőzni. Leegyszerűsítve és nem körmönfontan a nők szakállasok Dha-ban!!
A másnapot teljes nyugalomban és a pár száz méteres negatív szintkülönbségnek köszönhetően relatíve melegben töltöttem. A históriához szorosan kapcsolódik még a család, akik elszállásoltak és etettek-itattak a két és fél napban meleg vendégszeretetének és odaadásának a megemlítése. Tv, videó és egyéb más szórakoztatási termékek hiánya miatt minden este a konyhában gyűlt össze a rokonság apraja-nagyja hosszú beszélgetéseket folytatva, nagyokat nevetve főzés előtt után és közben. Utolsó esténken az időmulattatás végett helyi dalokat énekeltek és táncokat adtak elő az idősebbek, ami igazán színesre sikeredett. Olyannyira, hogy kellő mennyiségű chang (helyi sör) elfogyasztása után magam váltam a magyar kultúra csere nagykövetévé több magyar dalt és táncot bemutatva.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
