A szakállas nők földjén

Azt hiszem korábban már említettem, hogy egy láma vendégházában lakom lassan már egy hónapja, aki Achinathang-ból költözött Leh-be tanulás céljából. A családból velünk lakik még Konchok, aki egy közeli rokon, helyi vállalkozó, üzletember egyben. Nos az utóbbi úriember meginvitálásából három napot töltöttünk Achinathang-ban a família vendéglátásában, ami körülbelül 20 km-re fekszik a pakisztáni határtól, és csakis külön engedéllyel lehet a térségbe jutni.
A négy napos kirándulást szombaton kezdtük meg egy 6 személyes autóval, amibe mondanom sem kell 10-en zsúfolódtunk be, nem számolva a 130 km-es út során felvett barátokkal, ismerősökkel, ismeretlenekkel, akik a platón zsúfolódtak össze. Utunkat színesítette közvetlenül az utazás előtt megvásárolt mp3-as cd, a leges-leges legújabb Bollywood-i (indiai óriás filmgyár Bombay-ben, Hollywood totális koppintására) filmdalok összeállításával. Számomra az egyik 15 percig tartó nóta teljesen ugyanolyan zsibbasztó volt, mint a másik mégis felejthetetlen marad az út az Indus kanyargó látványa miatt. Az autóút teljes egészében az Indiából eredő és a pakisztáni partoknál az Indiai óceánba áramló folyó partján vezetett lenyűgöző sziklákat, több száz méteres alattunk tátongó szakadékokat és zajló zúgókat magában rejtve. Bealkonyodott mire utunk végállomásához értünk és kíváncsian vártam a másnapot, hogy jobban körülnézhessek a környéken.

Achinathang egy apró falu, amely oly sok település mintájára az Indus áldásos tevékenységének köszönheti a mai napig ásványkincsekben gazdag termőföldjét, amire a teraszos gazdálkodás épült a völgyben. Elképesztő milyen megfontoltan és kreatívan bánnak még a mai napig is az emberek a földdel arrafelé. A székelyek jutottak eszembe róluk, akik szintén mostoha körülmények között is képesek voltak a domboldalban búzát vagy esetleg árpát aratni. Bár elszakadt polgárainknak is páratlan kultúrája van a mai napig, Konchok délutánra tervezett túrája új szellemi csemegéket tartogatott. Meglátogattuk a közelben fekvő Byama települést, ami híres a vízimalmairól valamint Dha falucskáját, amit túravezetőnk csak úgy festett le előzőleg, hogy onnantól már másfajta emberek lakják a Himaláját. És tényleg, nép és hajviseletileg, arcra és színbőrre másforma emberek kukucskáltak ki az ablakokból, leselkedtek a háztetőkről az idegenek jöttére. A hely legesleghíresebb látványosságával sajnos nem sikerült találkoznom köszönhető az időjárásnak, mivel a melegebb hónapokban anyaszült mezítelenül dolgozó kovácsok már bezárták műhelyeiket a tél közeledtével. Ellenben egy másik „híresség” a nők erős arcszőrzete viszont nem tudott nem a figyelmem közepébe férkőzni. Leegyszerűsítve és nem körmönfontan a nők szakállasok Dha-ban!!

A másnapot teljes nyugalomban és a pár száz méteres negatív szintkülönbségnek köszönhetően relatíve melegben töltöttem. A históriához szorosan kapcsolódik még a család, akik elszállásoltak és etettek-itattak a két és fél napban meleg vendégszeretetének és odaadásának a megemlítése. Tv, videó és egyéb más szórakoztatási termékek hiánya miatt minden este a konyhában gyűlt össze a rokonság apraja-nagyja hosszú beszélgetéseket folytatva, nagyokat nevetve főzés előtt után és közben. Utolsó esténken az időmulattatás végett helyi dalokat énekeltek és táncokat adtak elő az idősebbek, ami igazán színesre sikeredett. Olyannyira, hogy kellő mennyiségű chang (helyi sör) elfogyasztása után magam váltam a magyar kultúra csere nagykövetévé több magyar dalt és táncot bemutatva.