Fesztivál, fesztivál

Ha ezt a szót használom, gondolom mindenkinek a pörkölt, sör, élőzene, mulatozás jut az eszébe. Természetesen Ladakh tartományban másképpen alakul az élet e területen is. A minap Tiksey városában jártam az éves monostori buddhista fesztiválon, amiről a következőkben olvashattok!

Tiksey városa 30 km-re fekszik Leh-től és a környék legszebb, leglátványosabb, igen jó állapotban lévő monostora ékesíti a hegytetőt, amit már kilométerekről látni. A monostort csaknem 90 szerzetes lakja, akik a fesztivál ideje alatt tradicionális hangszereken zenélnek, valamint kortól függetlenül a „tantrik” típusú, az elmét megtisztító táncokban vesznek részt. A fesztivál két napos, és némileg emlékeztetett a mi május elsejénkre, már ami a monostor lábánál felállított kifőzdéket, árusokat illeti. Egy remek csirkével töltött tészta (mo-mo) és az ételekhez járó elmaradhatatlan vajas tea elfogyasztása után már kedvet is éreztem a több mint száz lépcső megmászásához, és az újabb kulturális csemege elfogyasztásához. Az úton felfele már hallani lehetett a toronyból kiszűrődő zenét, mindeközben lépcsőzésemet a falakat díszítő festmények és domborművek tették még érdekesebbé. A legfelső épületbe felérve tömeg fogadott, és alig birtam egy kis helyhez jutni, hogy lássam a fő téren mi folyik. A végtelenül színes maszkokba és kosztümökbe öltözött barátok (mint utóbb megtudtam) egy-egy istent jelképeztek, és rituális táncokat adtak elő. Az egymást követő előadások témája a fekete sapkás emberek győzelme a gonosz fölött, és a megtisztulás szimbolizálása. Az előadások után a tömeg síri csöndbe zárkózva figyelte tovább az eseményeket, ami igen furán érintett. Se taps, se zaj, se kiabálás, ujjongás! A hivők mind imákat mormoltak körülöttem, mivel a táncok nem a szórakozást szolgálják, hanem a hit megerősítését a buddhizmusban.
Egy-két óra nézelődés és elmélkedés után körbejártuk a kolostort, és meglátogattuk a fesztivál alkalmával „fogadóórát” tartó Rinpoche-t, aki több monostor vezetője, és állítólagos nem mindennapi képességekkel rendelkezik. Látja az emberek korábbi életeit és a jövőt is, meg tudja mondani. Egy kis felajánlás után engem is fogadott, és a katak (sál, a tisztelet és a búcsúzás kifejezésére) átadása után egy piros szalaggal ajándékozott meg, ami védelmezésre és áldásra szolgál.
Egy szó, mint száz újra bebizonyosodtam az itteni kultúra páratlan megnyilvánulásáról, és csakis ajánlani tudom mindazoknak, akik úti célt keresnek a jövőben!

A tegnapi nap folyamán igazi megtiszteltetés ért, hiszen meghívást kaptam egy helyi esküvőre, ami szintén összehasonlíthatatlan eddigi lagzis tapasztalataimmal. A megjelent körülbelül 500 fő a nők és a férfiak szigorú különültetése mellett reggeli 10 órától tánc, és zene társaságában ünnepelte az egyébként már két éve házas arát és vőlegényt. Igen, két éve! Ugyanis a helyi kultúrához tartozik, hogy az ünnepségeket, köszöntőket, születéseket, akkor tarthatja meg a család, amikor pénze és ideje alkalmas rá. Így fordulhat elő, hogy egy három éves kisfiút vagy kislányt köszöntenek születése alkalmából!